Meg kell találnom a gyermeket, a jutalom száz denár. Egész évben nem keresek ennyit a földemen.

Régen zsoldban álltam, minden hónapban megkaptam jussom. Ha meg kellett, kardom és életem szolgálta a birodalmat. De egy kiöregedett veterán már senkinek nem kell. Földet adtak és némi készpénzt, amit a zsoldból visszatartottak, hogy felszereljem a kúriát.

Szerszámokat, állatokat vettem, de száz denár a gyermek megtalálásáért megkönnyítené életem.

Napok óta vitték a lány gyermekeket, mikor híre ment, hogy keresik Zsófiát.

Én tudtam, hogy rossz helyen keresik, talán még tanácsot is adtam volna, de a korsómba temettem az arcomat és a jutalomra szánt pénzt számoltam lelki szemeim előtt. Gyorsan lehúztam az utolsó kortyot, azzal megindultam.

Jól ismertek a többiek, a tősgyökeres itteniek. Amikor hévvel vágok neki a hazaútnak, akkor szétrebbennek előlem, akár a vetésben megzavart varjak. Félték már öklömet és rövid türelmemet. Ma ugyan nem voltam borús kedvemben, de gyors tágításuk előlem feldobta estemet.

A kocsma előtt kipányvázott lovamra ültem és a közeli város felé vettem utamat. Sejtettem, hogy az elveszett gyermek merre lesz.
Városkánk kereskedő negyedének portékai messze földön híresek. Nem csoda hát, hogy a sivár és hideg északról ideszökik egy-egy gazdag kényeskedő, hogy megcsodálja a birodalom eme szegletének színpompáját.

Két órámba telt beérni, lovam már nem bírja a gyors iramot. A fáradt jószágot az első pihenőhelyre beadtam. Ismertek már jól, ezért sietős dolgomat látva a fizetséggel megelégszenek visszatértemkor.

Lábaimat most már szaporán szedtem, a kereskedőnegyedbe gyorsan elértem. Soha nem értettem, a fiatalságot miért vonzza ez a hely, ahogy az idősebbek rajongása szintén titok maradt előttem.

A színes és modern ruhák, merész szabások, kihívó dekoltázsok. Mind-mind a férfinép üdvét hivatott megpecsételni, ha egy ilyen ruhába bújt nőre pillantott.

Rátálaltam arra a házra, ahol az elveszett nemes gyermek lehetett. Betaszítottam az ajtót, egy kopasz herélt lépett hozzám azonnal.

– Mit óhajt a vitéz úr?

Selymes hangja felborzolta szőrszálaimat, öklöm önkéntelenül is összeszorult. De ő folytatta mondandóját jó kufárhoz méltón.

– Látom, számos harc edzette izmos testét, biztos találunk önnek valami finom kelmét.

– Hallgass, te herélt! Nem magam szórakoztatására jöttem, az eltűnt gyermeket keresem – hadartam el egy szuszra.

Haragom kiült vöröslő arcomra, a kopasz fej zsugorodni látszott.

– Jó vitéz uram. Esküszöm, hogy nincs nálunk Zsófia – nagyot nyelt – Jázmin, vagy talán Anarel, de Zsófia nincs.

Könnyek csordultak a szeméből. Megragadtam a vállánál és félrelöktem utamból. Az elfüggönyözött fülkékbe egymás után rontottam be, míg végül az egyikből egy fehér, szeplős bőrű, ritkás szőke madárfészkes fiút rángattam le a fekete hajú cigány-lányról.

– Őt kerestem, te barom. Zsó fiát.