A történet a Hogy én milyen bolond voltam! pályázatunkra érkezett.

Valaki odalépett hozzá, és tüzet kért tőle.

Sóos Gábor gondolkodás nélkül vette elő öngyújtóját, és csak ezután nézett az illetőre. Aranyozott keretű, vékony kerek szemüvege volt, és gyönyörű göndör, fekete haja. Alacsonyabb volt nála, és láthatóan fiatalabb. A bal szeme alá szemfestékkel „Jelmez” volt írva; Halloween estéje volt, bár Soós Gábor nem asszociált erre a beöltözött emberek láttán.

Az igazat megvallva semmire se tudott asszociálni ebben a pillanatban, ugyanis épp rettenetesen be volt gombázva.

A miként és hogyan kérdése rég nem számított, az előző tíz perc lehetett egy órával ezelőtt is, vagy fordítva. A barátaival jött ide eltölteni a hetet, akik épp a szobájában aludtak miután egy nevetségesen erős füves süti kiütötte őket. Mielőtt lement volna, épp az idő múlásán morfondírozott, miközben a fehér plafonon váltakozó alakzatokat bámulta, amiket csak ő látott.

Épp harmadik órája hallucinált, amikor a kezdeti mozgásképtelensége elmúlt, és egy jól megtömött füves cigi tűnt logikusnak ahhoz, hogy zarándokútja újabb szintre lépjen. Ahogy lement a szálloda elé rágyújtani, teljesen el volt szeparálva a körülötte lévő világtól, így nem tudta, érdekelte, mit gondolnak róla a körülötte lévők. Máskor zavarban érezte volna magát attól, hogy egy lány beszélgetni kezdett vele, ebben a pillanatban viszont a világ legtermészetesebb dolgának tűnt. Nem sokkal ezelőtt volt egy éve, hogy legutolsó kapcsolata véget ért; az önbecsülése romokban hevert, de szerencsére a gomba elfeledtette vele ezt.

Gondolkodás nélkül megkérdezte a lánytól, honnan jött. Szokása szerint bedobott pár bevezető mondatott, mielőtt bemutatkozott volna. A lány Olaszországból jött, és mikor megemlítette Magyarországot, a lány megjegyezte, hogy járt már Budapesten, Ő pedig mondta, hogy jó hely, ha csak pár napig marad ott az ember.

A lány nevetett ezen, így megfelelőnek látta a pillanatot bemutatkozni.

A lány előbb az utazó nevét mondta, és csak utána a valódit, mivel tapasztalata szerint senki se tudja rendesen kimondani a nevét. Megkérdezte, mit dolgozik, amitől Gábor egy pillanatra visszalépett a világba, amiből menekülni kívánt. A lány szeme felragyogott az egyetemi ügyintéző munkája hallatán, ő pedig felvázolta, hogyan tudná elintézni, hogy egy félévet Magyarországon tanuljon. Mielőtt túlságosan is belemerült volna, Sóos Gábor egy potenciálisan kínos helyzetet megelőzendően megjegyezte:

„Amúgy bocs, ha bármi hülyeséget mondok, épp rettenetesen be vagyok gombázva.”

A lány szeme ismét felcsillant, ugyanis kíváncsi volt, milyen a varázsgomba, de a barátnői nem merték kipróbálni vele. Valahol a rohanó mondatok között a lány megemlítette, hogy huszonegy éves orvostanhallgató, Gábor pedig megabiztosabbnak érezte magától attól, hogy idősebb nála. Megkínálta töltött cigarettájával a lányt, aki hezitálás nélkül beleszívott.

Bekövették egymást közösségi médián, ahogy az a mai világban szokás, majd Gábor úgy döntött, felvág kicsit és megmutatja, mit nem szabad sohasem gombán:

„Itt a cigi” – mondta, ahogy védjegyzett „S.O.S.” (három rövid, három hosszú, majd újabb három rövid) metódusával szívta, miközben megbontott egy sört. – „Bennem a gomba, és itt a sör”.

Belekortyolt a dobozba, majd a világ nagyon gyorsan lett nagyon zavaros körülötte.

Gábor szédülni kezdett, és biztos volt benne, hogy hányni fog. Vízre volt szüksége, de sem ő, sem a lány nem hozott pénztárcát a szálló bejárata elé. A lány elfutott vízért, Gábor pedig a fura piros tűzoltódoboz mellett maradt, ahol találkoztak.

Ahogy körbenézett, idegeneket látott maga körül, és hirtelen rendkívül hangosnak érezte a háttérben szóló zenét. Fejét szorítva lélegezni próbált, ahogy egyre rosszabbul lett. Végül úgy döntött, visszaszámol tíztől, és ha továbbra se jelenik meg a lány, visszamegy a szobájába. Hétig jutott, amikor a pánik utat nyert, és a felgyorsuló visszaszámlálással egyidőben visszament a váróba. Két francia lány épp beszállt a liftbe, és bár semmi lélekjelenléte nem volt idegenekkel osztozni egy szűk téren, kénytelen volt beszállni, majd a másodikon kiengedni őket, hogy továbbmehessen a negyedik emeletre, ahol a szobája volt.

Ahogy belépett a szobába. hirtelen fura, megmagyarázhatatlan nyugalom lett úrrá rajta. Felmarkolta a vizet és második, előre megtekert cigijét, egy sört és energiaitalt minden eshetőségre felkészülve, majd a következőt mondta a szobában alvó barátainak:

„Ti mind kibaszott gyengék vagytok.”

Nem célozta mondatát senkinek a szobában, mivel alvó barátai úgyse hallották. Ha bárki kérdezi, nem lett volna válasza arra, miért érezte fontosnak hangosan kimondani, talán csak önmagának, hogy ezzel tudatosítsa élményei létjogosultságát.

Már épp írni akart volna a lánynak, amikor úgy döntött, inkább lemegy és megkeresi. A liftig jutott, amikor a lány kimerülve szembejött vele, ugyanis ő időközben vetetett valakivel egy vizet, és Gábort kereste.

Fontos megjegyezni, hogy Sóos Gábor rendkívül szentimentális egyén volt, aki mindig mindenben jeleket keresett, de sose tudta elhinni, amikor szembejött vele egy. Ez a lány egy óra alatt már másodszor került vele szembe, minden logikát felülírva. Ami ennél is meglepőbb volt, hogy gondolkodás nélkül leült vele ott helyben a lépcsőfordulóban, és beszélgettek tovább.

Gábor már korábban észrevette magán, hogy rendkívül kimért és számító. Általában felmérte, milyen témák érdeklik az adott illetőt, és azok felé terelte a beszélgetést, lassan adagolva saját személyiségét, gondosan megválogatva, mennyit oszt meg önmagából.

Most viszont a gomba beszélt belőle, ezért habozás nélkül a lány tudtára adta, hogy pánikrohama volt, és emiatt kellett eltűnnie. Volt a lánynak egy fura szokása, ahogy hátravetette a fejét és felkiáltott, amikor valami mélyen megérintette. Ahogy Gábor kimondta, hogy szorongott, a lány teljesen megbabonázva nézett rá, és beszélgetni kezdtek a szorongásról.

„Néha meglep, hogy a szorongó emberek mennyire egocentrikusak. Teljesen alap számukra, hogy az egész világ összeesküszik ellenük, és hogy az egójuk milyen könnyen elfogadja ezt a nevetséges koncepciót”

Gábornak úgy tűnt, mintha már hallotta volna ezt. Az a fajta mondat volt, ami meg tud szüntetni egy pánikrohamot, de azonnal elfelejtődik, amint jön a következő. Hirtelen nem tudta mit mondjon erre, ezért óvatosan ennyit mondott:

„Oké, úgy hatvan százalék esély van rá, hogy ezt mind csak hallucinálom és nem létezel, de amennyiben igen, ez gyönyörű volt.”

A lány lágyan leszidta, valahányszor a sörébe kortyolt, majd amikor megkínálta vele, a lány megkérdezte tényleg csak sör-e, Gábor pedig túlságosan bódult volt ahhoz, hogy egyértelmű arckifejezéssel tudjon reagálni. A lány a következő mondattal vette át tőle a dobozt:

„Rendben, beleiszok, de ha van benne valami légyszi ne erőszakolj meg, félek a péniszektől”.

Gábor nem tudott nem nevetni ezen a mondaton, de mindenképp szerette volna jobban kifejtetni vele. A lány meglátása szerint biszexuális, ami Gábort arra sarkallta, hogy elmondja, hogy demiszexuális. Valahogy szóba került az írás, a lány említette, hogy épp írt egy verset, Gábor pedig kicsit hezitált, majd megmutatta neki a jegyzetet, amit közvetlenül azelőtt írt, hogy lejött volna cigizni:

00:37, 2021.11.01.
„Be vagyok gombázva, és szomorú vagyok. Bedrogozva boldognak kellene lennem, én viszont egy szobába fekszem, és csak szomorúságot érzek. Hallom az embereket odakint, ott szeretnék lenni. Boldog akarok lenni. Odakint se lennék boldog. Vannak napok, amikor abban sem vagyok biztos, egyáltalán lehetek-e boldog. Néhanapján olyan, mintha el lennék átkozva ezzel a feneketlen ürességgel. Az időjárás egy árnyalatot változik, és vigasztalhatatlan vagyok. Erős ez a gomba basszameg. Le akartam menni cigizni, de az ajtók csukva vannak és félek, hogy nem tudnék visszajönni. Valamiért izzadok, de nem tudom miért, vagy hogy.

Szóval nem vagy boldog. Miért? Nő. Férfi akar nő. Férfi vicces, férfi cigizik, férfi csinál mindent, amit férfi tud, de férfi nem boldog, amíg nincs nő. Épp a Van Gogh Múzeumban mikro-adagokban gombáztam, ahogy szokás, amikor… Hagyjuk, az egy örökkévalósággal ezelőttinek tűnik, pedig tegnap volt.

Miért vagy szomorú? Mert az élet rohan a maga megváltoztathatatlan örökkévalóságában, és úgy érzed te vagy az egyetlen, aki nem érti a lényegét. Hogy ez a pillanat már el is múlt, és csak élmények tömbösített gyűjteménye vagy, amik addig tartanak ameddig szeretnének, és senki se érti. És basszameg, de örülnék, ha találnék valakit, aki értené. Valakit, akivel együtt lehetnék egy hotelszobában, rommá gombázva, próbálni közelebb kerülni… Akármi is az, amihez közelebb akarunk kerülni. Csak hadd legyek boldog, kapjak szeretetet.

Azon kapom magam, hogy mindenféle után áhítozok. Bárcsak viszont kedvelne egy lány, bárcsak javulva az életem bármilyen jelentéktelen módon… Mégis itt vagyok, szarrá gombázva. Le tudok menni, ha igazán akarok. Le kellene. Le fogok.”

Egy örökkévalóságnak tűnő percig ült mellette, egy pillanatra tényleg aggódva, hogy túlságosan őszinte gondolatai esetleg rossz benyomást keltenének. A lány elolvasta, majd láthatóan megérintve adta vissza neki telefonját, megkérdezve, miért helyez ilyen nagy hangsúlyt a nemi szerepekre.

„Mert magyar vagyok” – válaszolta, bár túl sok időbe telt volna elmagyarázni a generációkon átívelő agymosást, aminek szar országa alávetett mindenkit, ami mindenkire hatással volt, hiába próbálta elkerülni a hamis narratívákat. A nemi identitás mindig bináris tényezőként volt jelen, még egy olyan nyelv mellett is, amiből hiányoztak a névmások.

A lány versről beszélt, ami egy festményről szólt, amelyet napközben mindenki megtekint, de amikor a galéria bezár, senki se látja. Gábor túl kritikus volt, majd rájött, hogy a lány a saját verséről beszél, de szerencsére nem sértette meg.

A lány elment mosdóba, Gábor pedig ott maradt, tudva, hogy a lány vissza fog jönni. Visszajött, majd lementek egy cigire. Gábor nem szívott sima cigarettát, de ez kivételes eset volt. A lány elmondta, hogy valahányszor cigizik valakivel, mindig megemlíti a kedvenc érrendszeri betegségét, amit magára szeretne tetováltatni, a lány sötét humorérzéke teljesen levette Gábort a lábáról. Az este látszólag örökké tartott, mivel éppen óraátállítás volt, így észre se vették, hogy a hajnali három óra megismétlődött.

A beszélgetés átívelt traumán, családtagokon és történteken. Gábor imádta az este minden percét, és ebben ott és akkor tisztában volt. Pont ezért örült igazán, hogy bár remekül szórakozott, mégse telt gyorsan az idő. A lány gyengéden rászólt, valahányszor belekortyolt a sörébe vagy beleszívott cigijébe, ő viszont jelezte, hogy ez nem önpusztítás, egyszerűen csak így akarja kihozni a legtöbbet az élményből.

Bementek a váróba, ahol tovább beszélgettek. A lány beszélt a tetoválásairól és a háziállatairól; három macskájáról és kutyájáról. Az már egy külön rejtély, hogy jutottak el innen a gyerekvállalásig, Gábor gond nélkül megosztotta elképeléseit az örökbefogadásról; arról, hogy ezáltal bebiztosíthatná, hogy lánya legyen, és attól sem kellene tartania, hogy a generációs traumáját továbbadja valakinek, ráadásul a gyerekvállalás legmegterhelőbb időszakát is átugorhatná így.

„Várjunk, szóval azért akarsz örökbe fogadni, hogy kihagyd a gyerekhordozást és szülést, és ne kelljen csecsemővel szarakodnod?” – kérdezte a lány meglepődve.

„Igen, ettől rossz ember vagyok?” – Nem vitatkozásból kérdezte, szimplán csak félt, hogy túlzott őszinteségével esetleg megsértené.

„Nem leszel tőle rossz, csak fura.”

Ahogy tovább beszélgettek, Gábor nem emlékezett mit mondott a traumával kapcsolatban, amitől a lány felkiáltott, és azt mondta, ez a problémái gyökere, és láthatóan megkönnyebbült. Gábor nem akart paraszt lenni, ahogy megjegyezte:

„Azért ez nem ilyen egyszerű”

„Nembaj, én úgy fogok tenni, mintha ilyen egyszerű lenne” – vágott közbe a lány.

„Oké, hadd fogalmazzam újra. Ez a felismerés most segít lezárni valamit, a világ most egy árnyalattal jobb lett, de hamarosan visszatérsz a hétköznapokba, és ahogy a sok kis szar felhalmozódik, a szorongásod is vissza fog térni. A cél az, hogy emlékezz ezekre a gondolatokra és érzésekre, és fel tudd őket idézni, amikor megint úgy érzed, hogy bezárulnak a falak körülötted.” – Egy pillanatig csendben ültek, amíg mindketten feldolgozták az elhangzottakat.

Már több óra eltelt az utolsó adag gomba óta, de a látszólag mindenhol intenzív fények tudatták Gáborral, hogy a sör és a cigi szinten tartották az estét. Ahogy az óra másodszorra ütött hajnali hármat a váróban, a lány a légkondira nézett:

„Az ott fent a kapitalizmus.”

Hiába a gomba okozta őszinteség, Gábor minden erejével koncentrált, hogy ne vágja hozzá, hogy még csak huszonegy, hogy elkerülhetetlenül változni fog. Még mindig mérges volt a kapitalizmusra, még nem fogadta el, hogy a világrend, amit megszokott, véget fog érni. Gábor már régen elfogadta, a világ a generációjának beígért formában fenntarthatatlan, és hogy az általa megszokott létezés csak véges ideig fenntartható, és még az Ő idejében be fog következni egy szeizmikus változás, amihez mindenki kénytelen lesz alkalmazkodni.

Bármely másik este Gábor már a beszélgetésük alatt szomorú lett volna, tudva, hogy amint innen elköszönnek, valószínűleg soha többé nem látják egymást. Két idegen voltak a világ két különböző pontjáról, akik véletlenszerűen találkoztak. Most viszont Gábor nem gondolt ilyenekre. Csillogó szemekkel hallgatta, ahogy a lány angolra fordította versét, amelyet közvetlenül azelőtt írt, mielőtt odalépett volna hozzá tüzet kérni. Bár angolra fordítva nem feltétlenül jött át a vers, az „édes illatú romlás” sorok megérintették.

Hajnali négy óra volt, amikor a lány kihívta még egy cigire, majd elindultak felfelé. Mindenki más liftezett volna, a lánynak viszont alapvető volt, hogy lépcsőznek a negyedikre, ahogy neki is.

Mindketten a negyediken laktak, a folyosó áttetsző oldalán. Nem ölelkeztek, nem csókolóztak, szimplán integettek egymásnak, majd a lány azt mondta, lehet keresi még, mivel kiderült, hogy ugyanaddig maradnak a hotelben. Gábor, még mindig hajtva a gomba, a cigi és a sör által még egyszer utoljára utánanézett a folyosón, majd teljesen háborítatlan lelki állapotban bement saját szobájába.

Abban a pillanatban semmi megbánást nem érzett azzal kapcsolatban, mennyire eltért ez az este hétköznapjaitól.

„Ilyen esték bármikor történhetnek” – hazudta magának ahogy elaludt, miközben a hajnal első sugarai halvány fényt vetettek a szoba falaira.

(2023.03.12.)