Kellemesen meglepődtem. Egy tipikus ifjúsági szállást képzeltem el, olyan régi földszintes épületegyüttest, fém kerítéssel. Helyette egy ragyogóan fehér, tetőtér beépített, barna cserepes, csinos, fogadó jellegű épület tárult elém. Egy barátom ajánlotta ezt a szállást, igazából nem is néztem utána. Olyan helyre vágytam, ahol van nyüzsgés, élet, de mégis el tudok vonulni alkotni. Már a neve is izgalmas volt, Ház az Élő Vízhez Ifjúsági Üdülőközpont. A község nevének jelentése sem mondható mindennapinak: Isten ajándéka. Igen a Theodor, vagyis Tivadar név ezt jelenti. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Felső-Tisza kanyarulatában található ez a helység, tulajdonképpen egy Üdülőfalu. Horgászoknak és strandolóknak ideális hely. De én nem ezért választottam. A Tisza közelségét érezve akartam folytatni a Budapesten megkezdett regényemet.

Egy kétágyas szobát vettem ki, saját fürdőszobával, gardróbbal. A társalgó mellett egy jól felszerelt konyha volt, olyan férfias főzőcskézésre tökéletes. A többi, hat-nyolc férőhelyes szoba az emeletes fenyő ágyakkal, felidézte bennem a régi úttörőtáborok emlékét.
Másnap már korán reggel elhelyezkedtem a horgászok mellett, de azért illő távolságra, hogy ne zavarjam őket a „hangos” gondolataimmal. Kávéval a kezemben és a laptoptáskámmal a vállamon jelentem meg a Tisza-parton, meg a horgász székemmel. Mellettem gyerekek rohantak el hangosan puffogtatva a játék fegyvereiket, a botot lógatók nemtetszését kiváltva. De legalább nem a telefonjaikat bújták, hanem a természetben játszottak.

Most éppen egy science fictiont írtam. Megdöbbentem saját magamon is. Amiket korábban előre vetítettem a regényemben, azokkal a találmányokkal találkoztam később tudományos cikkekben, mint a jövő lehetséges technikai eszközei. Utána gyorsan megnéztem a megjátszott lottó számaimat. Azokkal nem nyertem, úgyhogy nem vagyok egy újkori Nostradamus, csak egy jó megérzéssel és fantáziával megáldott író.

Az első napon már elég termékeny voltam, az ebéd ki is maradt, ezért elég korán visszamentem a szállásra. Összedobtam egy olyan estebéd félét. A közösségi főzőhelyiségben. Persze nem voltam egyedül, kamaszodó lányok sürgölődtek mellettem. Miután látták, hogy eléggé otthonosan mozgok a konyhában, a lekicsinylő tekinteteiket felváltották az elismerő pillantások. Odáig fajult a dolog, hogy a végén még tanácsot is kértek tőlem a vörösboros marhapörköltjük elkészítéséhez. Óva intettem őket attól, hogy egy téves trendet kövessenek, miszerint egy deci a marhának, két deci a szakácsnak. Jót nevettek az aggodalmamon.

Másnap kiadós reggelivel kezdtem, felkészülve az egész napos munkára. Egy kicsit messzebbre merészkedtem, a tiszai szabadstrandtól kábé 300 méterre lévő Tornácos vendégház mögött lévő füves területre helyeztem a harcálláspontomat, hátha mégis rám tör írás közben a farkaséhség. Jó volt a megérzésem, na meg az ínycsiklandó illatok is az étteremhez vezényeltek. Mivel jól belaktam délben, este már nem is vacsoráztam, helyette kimentem a Tisza-partra. Augusztus 12-e volt, ekkorra jósolták a Perseidák átvonulását. Ideálisnak tűnt a hely a meteorraj megfigyelésére, nem volt a közelben közvilágítás, tisztán lehetett látni az égboltot. A magányos leskelődésnek, és ábrándozásnak lőttek, mire teljesen sötétbe borult az ég, a part teljesen benépesült. Már többen is feladták mellettem, de én kitartó voltam. Nekem lett igazam, 21 óra 42 perckor egymás után három hulló csillag húzott át az égbolton. A szokásnak megfelelően kívántam valamit.

Az éjszaka folyamán valószínűleg megcsókolt Kleió, a dicsőség hírnöke, a történetírás istennője-múzsája, mivel a következő napokban rekordsebességgel és mennyiségben törtek rám a gondolatok, szinte egy ihlet cunami zúdult felém.

A Tisza-parton töltött egy hét elég volt arra, hogy befejezzem a tudományos-fantasztikus regényemet. Tökéletes volt az időzítés, és ez a hely, Tivadar, valóban az Isten ajándéka volt az alkotómunkámban való kiteljesedésre. Na meg valószínűleg a megfelelő kívánságot küldtem a csillagok közé…