Célpont: „KETTYÓS KATA”

Státusz: AKTÍV
Kockázati szint: NARANCS

LAST KNOWN SECTOR: UBP-7

 

Új-Budapest
2080. november

Rendőrségi drónok villódzó fényei tükröződtek vissza az esőtől áztatott aszfaltról.

A keresőfények a 42-es terminálra összpontosultak, amin azonban csak a főmenü pislákolt halványan.

Kettyós Kata már rég elhagyta a helyszínt.

A drónok után megérkeztek a járőrök is.

– Mi a helyzet?

– Elkéstünk.

Az egyik rendőr a terminálhoz lépett és bepötyögött néhány parancsot.

A kijelzőn sorra jelentek meg az adatok.

– Nem pénzért jött.

– Hanem?

A rendőr végigfutotta a képernyőt.

Az arca lassan megfeszült.

– A saját aktáját.

– Mi?

– Fejvadász-aktákat nézett meg. Meg a városból kivezető útvonalakat.

Pár másodpercig csend volt.

– Akkor tudja, hogy vadásznak rá.

– Nem. Inkább azt mondanám, hogy tudni akarja, kik vadásznak rá.

A kommunikátor felsercegett.

– Delta-4, jelentést kérek.

A rendőr még egyszer a kijelzőre nézett.

– Központ, a célpont nincs a helyszínen.

– És?

– Szerintem Kettyós Kata készül valamire.

 

*-*

Kettyós Kata a neonfényes bár hátsó sarkában ült.

Szokása szerint háttal ült az ajtónak.

Rágyújtott egy cigarettára, majd bal kezével intett a pincérnek.

A felszolgáló átsiklott a tömegen.

– Milyen itallal szolgálhatok a hölgynek? Esetleg ajánlhatom az apokalipszis koktélunkat?

Kettyós szúrós tekintetével felé fordult.

– Egy Titanic-koktél lesz.

– Ilyen koktélunk nincs.

– Látom, új vagy még, fiam… Víz, sok jéggel.

– Értem, azonnal hozom.

Majd a pult felé vette az irányt.

A bár ajtaján belépett egy bőrkabátos sötét alak. Kata asztala felé indult. Lassú léptekkel haladt célja felé. Az asztalhoz érve kihúzta a széket és kérdés nélkül helyet foglalt.

– Meglepő, hogy a szokásoddal ellentétben most nem késtél – vetette neki oda a csempész.

Kata közben az asztalba épített kijelzőn lapozgatta a híreket.

– Nem jött közbe semmi. Rendőrökkel sem futottam össze.

– Akadt nekik egy kis dolguk. De térjünk inkább az üzletre.

– Nem kis buliról lenne szó. Mindketten nagyot szakíthatunk. Viszont ez most kockázatos.

– Imádom a kockázatot. Beszélj – mondta Kata, miközben a szeme el sem szakadt a pultba épített kijelzőtől.

A pincér közeledett. Jobb kezében a tálcát egyensúlyozta a vizespohárral, a balt viszont a teste mögé rejtette, pont a bőrkabátos informátor takarásában. A férfi semmit sem vett észre, elmélyülten magyarázott tovább Kata előtt.

Kata belső kijelzője ráközelített a pincér rejtett kezére. A kötény redői közül egy monomolekuláris tőr matt fekete pengéje villant elő. A férfi léptei felgyorsultak, a teste megfeszült. Már csak két lépés.

– Szóval a terv a következő… – kezdte a bőrkabátos, de nem tudta befejezni.

Kata meg sem fordult. Meg sem rezzent. Egyszerűen csak a kabátja alá nyúlt, a hóna alatt hátrafelé irányította a nehéz plazmapisztoly csövét, és meghúzta a ravaszt.

A fegyver tompa, süketítő dörrenéssel sült el.

A plazmanyaláb átégette a háttámlát, és pontosan a pincér mellkasának közepébe fúródott. A férfi ereje azonnal elszállt, a tálca a jéghideg vízzel és a tőrrel együtt csörömpölve vágódott a padlóhoz, ahogy a test élettelenül terült el a neonfényes kövezeten.

A bárban egy pillanatra megfagyott a levegő.

A bőrkabátosnak tátva maradt a szája. Sokkos állapotban nézett a füstölgő lyukra a fotel háttámláján, majd a mögöttük fekvő halott bérgyilkosra, végül vissza Katára, aki még mindig a pultot nézte.

– Ez… ez meg mi a fene volt? – dadogta az informátor, miközben a szívverése az egekbe szökött. – Honnan a pokolból tudtad? Rá se néztél!

Kata végre felpillantott a kijelzőből, egy hanyag mozdulattal hátrasimította a haját, és elmosolyodott. Láthatóvá vált a tarkójába rejtett másodlagos optikai implantátum, ami tűéles képet vetít a látóidegeibe a mögötte lévő térről.

– Mondtam. A Titanic-koktél veszélyes műfaj. Sok jéggel, és még több meglepetéssel. – Na, folytasd a tervet, mielőtt a takarítórobotok elrontják az étvágyamat.

– Rendben, térjünk az üzletre. A Duna Corp kifejlesztett egy új neuroimplantot. Katonai szintű cucc. Aki beülteti, gyorsabban reagál, mint ahogy az átlagember gondolkodni tud.

– Megbízható helyről van az infó?

– Természetesen. Folt jutott hozzá.

– Ahogy ismerlek, már vevő is van rá.

– Különben nem rabolnám az idődet. A vevő közös ismerősünk. Veszett Joz.

– Valahogy sejtettem. Az öreg szereti a finom újdonságokat.

Közben megérkeztek a takarítórobotok, hogy eltüntessék a történtek nyomait.

A csempész egy újabb cigarettára gyújtott rá.

– Akkor mindent megbeszéltünk, ami szükséges.

– Meglátogatom Folt barátunkat és vele is egyeztetek.

Majd felállt az asztaltól, átlépett a padlón szétfolyt vértócsán és távozott a bárból.

 

*-*

 

Kata a szektor metrólejáratához igyekezett. El kellett érnie az utolsó járatot, ami éjfél előtt indul.
Az utca meglepően csendes volt, még guberálókat vagy csöveseket sem lehetett látni. Egy céges reklám mellett sétált el, amin a következő állt.
Duna Corp: A jövőt építjük.

– Ha szeretnéd eladni magad, akkor már jelentkezhetsz is bátran.

Majd folytatta útját a megálló felé.

A sikátorból egy sötét alak ugrott Kettyós elé. Azonnal kést rántott elő. A bicska pengéjén megcsillant a holdfény.

– A pénztárcát, mama.

Kata végignézett rajta.

– Fiam, ha ezzel a késsel akarsz kirabolni valakit, legalább élezd meg.

– Te… te vagy Kettyós?

– Látom az eszed élesebb, mint a késed.

– A picsába!

Ijedtében elejtette a kést, ami hangos csilingeléssel fogott talajt. A következő pillanatban pedig már el is tűnt, pont olyan gyorsan, mint ahogy felbukkant.

Kata lehajolt a késért. Vetett rá egy pillantást.

– Almahámozásra se lenne elég.

Majd a közeli kukába dobta.

Pár perc séta után megérkezett a metrólejárathoz. Legyalogolt a lépcsőn.

Az aluljáróban szintetikus gyros szaga és olcsó italok bűze terjengett, keveredve a hajléktalanok vizeletétől átázott penészes fal szagával.
A peron előtt egy biztonsági kapu zárta el az utat.

Elővette a Folttól kapott hamisított utazási kártyát. A leolvasóhoz érintette. A rendszer egy pittyenéssel jóváhagyta az áthaladást,
majd a következő pillanatban a biztonsági fal deaktiválódott és a peronhoz sétált. Felnézett a kijelzőre. Még nagyjából fél perc volt az utolsó járat érkezéséig.

Nem várakozott akkora tömeg, mint csúcsidőben. Csak páran vártak a járatra.

Az alagút sötétjében megjelent a szerelvény fénye. Szinte hang nélkül állt meg a megállóban. Szebb időket is megélt már a jármű. Mindenféle graffiti tarkította az oldalát.

Az ajtók halk szisszenéssel kínálták fel a belépést az utasoknak. Kettyós felszállt a szerelvényre. A jármű külsejével ellentétben rend és tisztaság fogadta. Ahogy a peronon sem voltak sokan, a járat sem volt zsúfolt.

Ilyen későn már csak azok utaztak, akiknek nem csak bátorságuk volt, hanem a kabát alatt megfelelő védelem is rejtőzött.

Egy üres négyes ülésen foglalt helyet. Felnézett a digitális térképre.

A második megálló lesz az északi lakótelep.

Az ajtók bezárultak, majd a következő állomás felé vették az irányt. A falakon különböző reklámok hirdették a lehetőséget fegyverek és legális implantok beszerzéséhez.

A szerelvény lassított a következő állomáshoz érve. A peronnal ellentétes oldalról neon reklámok fénye világította meg a járat belsejét.
Ebben a megállóban sem várakoztak sokan.

Ketten a mögötte lévő ajtón szálltak fel. Egyikük jobb oldalt ült le, a másik pedig a kocsi túloldalán. Mindkettőjük hosszú fekete bőrkabátot viselt. A metró ajtajai bezárultak.

A digitális térképen a felirat a következő állomásra váltott.

Még egy megálló.

A hangszórók recsegni kezdtek. Egy reszelős hang szólalt meg rajtuk.

– Kiszúrtak a monitoring rendszeren keresztül.

Majd a következő pillanatban kialudtak a fények a szerelvényen.

A tarkójában lévő implant még a sötétben is látta a két alak hőlenyomatát. Kettyós a csizmájához nyúlt, előkapta a dobókést és egy gyors mozdulattal hátradobta. A jobb oldali alak úgy dőlt el, mint egy zsák krumpli. Ezt a lehetőséget használta ki a másik fickó és rögtön fedezékbe is vonult. A kabát alól előkerült egy hagyományos pisztoly.

A fedezék biztonságában bekapcsolta a beépített éjjellátó optikát, majd átkiabált az ülések felett.

– Mondták, hogy ne számítsunk egy sima levadászásra, de erre nem gondoltunk. Viszont most már megszűnt a lépéselőnyöd.

Kibiztosította a fegyvert, majd két gyors lövést adott le az ülés fedezékéből. A lövedékek messze elkerülték Katát. A szerelvény oldalsó falai elnyelték a golyókat.

– Lehet, hogy felkészítettek a feladatra, de azért mindenre ők se gondolhattak.

Ezután az övéhez nyúlt, kiélesített egy villanógránátot, majd a támadó felé hajította. A vakító villanás pillanatokra megfosztotta a férfit a látásától.

Kata gondolkodás nélkül kihasználta a lehetőséget és másik fedezékbe vonult.

Épp időben. A férfi fél tárat ürített a korábbi fedezékére. A lövedékek a falról lepattanva az ülésekbe csapódtak.

Az ügynök látása még homályos volt. Vadul pislogott, de közben újra tárazta a fegyverét.

Kata ismét az övéhez nyúlt és egy gömb alakú gránátot vett elő. Kibiztosította, majd hátra dobta jó magasan. Pillanatokon belül bekapcsolt egy erős mágnes, amitől a mennyezethez rögzült.

– Küldtem egy kis desszertet. Igazi ínyencség, de mi csak drazsénak hívjuk.

A fickó meghallotta a plafonon a fémes csattanást és átgurult a másik oldali ülések közé.

Nem sokat segített az új fedezék, mert a következő pillanatban éles robbanással apró golyók sokasága zúdult felé.

Azonnal a padlóhoz szegezték a repeszek.

A járaton sötétség és csend uralkodott el, csak a robbanás utáni lőpor szaga terjengett a levegőben.

– Úgy hallom, ízlett a desszert.

Majd óvatosan előbújt a fedezék mögül, kezében a plazmapisztollyal.

A következő állomás fényei kezdték megvilágítani a belteret.

Odahajolt az egyik fickóhoz, akit a dobókéssel terített le. Benyúlt a zsebébe és elővette az igazolványtartót. Biztosítási kártya, utazási kártya, majd egy céges igazolvány. NullPont Services.

Kata magában dünnyögött.

– A Duna Corp nem hivatalos takarító brigádja.

A szerelvény befutott a következő állomásra. Mindenki elhagyta a metrót. Semmi pánik, semmi hisztéria.

Kata óvatos tempóban haladt a kijárat felé. Keze a plazmapisztoly közelében volt.

A kijárati kapu egy halk pittyenéssel felismerte az utazási kártyát és kinyílt előtte. Felsétált a lépcsőn, hogy elindulhasson a megbeszélésre.

Valami elsüvített mellette.

A plazmanyaláb forró nyoma végigégette a levegőt az arca előtt. Azonnal egy konténer fedezékébe ugrott.

– Na erre még én se számítottam.

Az aszfalton egy vörös célzólézer pásztázott végig.

– Mennyire utálom a sunyi lesipuskásokat.

Majd a fülébe helyezett egy kommunikátort.

– Akadt egy kis problémám.

– Nem is olyan kicsi, mint gondolnád. Egy mesterlövész, tőled jó messze.

– Erre én is rájöttem.

– Akkor legalább egy dologban egyetértünk.

– Viszont ettől még nem szabadulok meg újdonsült hódolómtól.

– Van a közelben egy megfigyelő drónom. Nem olcsó darab, de még mindig olcsóbb, mint egy új Kata.

A drón lopakodó módban közelítette meg a támadót.

– Most!

A drón reflektorai nappali világosságot teremtettek egy pillanatra.

Kata azonnal kiugrott a fedezékből.

Vele egy időben a lövész azonnal a fényre célzott, és megsemmisítő találatot vitt be.

A leeső alkatrészek szétszóródtak az aszfalton.

Kata végre elérte Folt épületét. Beugrott az ajtón, miközben mögötte már újabb lövés csapódott az aszfaltba. Az automata biztonsági zár azonnal bezárult mögötte.

Megkönnyebbült.

A következő pillanatban egy plazmalövedék csapódott az ajtó külső burkolatába.

Bumm!

Csend.

Kata ránézett az ajtóra.

– Na jó. Ezt meghívom egy italra, ha egyszer elkapom.

Majd elindult az alagsorba.

Az utolsó lépcső után már nyitva várta a biztonsági ajtó.

A helyiség inkább hasonlított egy minibunkerre, mint lakásra. A villódzó monitorok fénye kékes árnyékokat vetett a falakra. A földön alkatrészek tucatjai hevertek. Az asztalon egy félig szétszerelt implant pihent, ami egy kábellel csatlakozott a diagnosztikai egységhez.

A régi gamer szék megfordult.

Egy vézna, kölyökképű fazon ült benne. Kezét tetoválások borították.

– Azért ettől óvatosabb szoktál lenni.

– Nem számítottam rá, hogy ilyen fogadóbizottságom lesz a metrón történtek után.

– Van még itt valami, amire biztos nem gondoltál volna.

Majd a kijelzők felé fordult.

Végigzongorázott a billentyűzeten.

A monitorokon megjelent az RVA-X9 képe.

A mellette futó adatok nagy részét még Folt sem tudta visszafejteni.

Kata szemügyre vette a látottakat.

– Mostanában még nem láttam ehhez foghatót.

– Azt meghiszem! Ez most az implantok csúcsa. Katonai minőség, nem holmi olcsó utcai kacat.

– Ezt én is látom. De miért érdekli ennyire Jozt? Nem tudná elpasszolni senkinek sem.

– Hülyéskedsz? Ha csak kinyeri belőle az algoritmusokat, már azzal óriási előnyre tesz szert a fekete piacon.

Újabb sor parancsot vitt be a gépbe.

A kijelzőn megjelentek a létesítmény adatai.

Kata elmosolyodott.

– Hát nem a sarki zöldséges Marika néni boltja.

– Ez egy rohadt erődítmény! Gondoltam, hogy már csak emiatt is érdekelni fog.

Folt nagyított a létesítmény képére.

Őrtornyok.

Drónjárőrök.

Automata védelmi rendszerek.

– Szóval?

Kata még egyszer végignézett a képernyőn.

– Szóval kezdjük a tervezést.

CASEFILE #028 VÉGE